Panon Kupa

  nyomtatási kép
A csütörtökön Nyíregyházán kezdődő Pannon Kupával célegyenesbe fordul a magyar női kézilabda válogatott felkészülése a decemberi Európa-bajnokságra. Együttesünkre két mérkőzés vár, a szintén Eb-résztvevő, a kontinensviadalon a másik ágon szereplő Spanyolország és Horvátország legjobbjai ellen.

                                          

Az esemény sajtótájékoztatóján Németh András kifejtette, hogy véleménye szerint a manapság jelentkező sok sérülést a játékosok túlversenyeztetése okozza, ezért nem vesz részt a válogatott nagyobb, három-öt pályára lépést jelentő felkészülési tornákon, például a Világkupán. Az óbudai Régi Sípos Halászkertben tartott rendezvényen a szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta annak a 18 játékosnak a nevét, akikre az előzetesen leadott, hivatalos 24 fős Európa-bajnoki keretből számít a Pannon Kupán. Minden bizonnyal közülük kerül ki az Európa-bajnokságra kiutazó 16 játékos (a csoportmérkőzések, illetve a középdöntő után két, illetve egy játékos cseréjére lesz lehetőség a 24-es kereten belül). A bő keret öt tagja (Mörtel Renáta, Kenyeres Fanni, Csáki Viktória, Benyáts Beatrix, Szucsánszki Zita) tehát a továbbiakban a klubjában készülve várja az esetleges utólagos behívót, a hatodik tartalék, az egészségügyi problémákkal küszködő Tomori Zsuzsanna azonban alighanem végleg lemondhat az idei svédországi szereplésről.

A sajtótájékoztatón felszólalt a torna névadó szponzora, a Pannon GSM Távközlési Zrt. marketingkommunikációs igazgatója, Dan Titus. Az esemény fővédnökeként kiemelte, hogy cége hosszú távon és tudatosan kívánja támogatni a sportágat, hiszen a női kézilabda válogatottat ugyanúgy a dinamizmus és az eredményesség, valamint a nagyközönség magas színvonalú kiszolgálása jellemzi, mint a Pannont.

           

                  

A Pannon Kupa programja:

                      

2006. november 23. 18:00, Nyíregyháza: Magyarország-Spanyolország (tv: Sport1)

2006. november 24. 17:30, Fehérgyarmat: Spanyolország-Horvátország

2006. november 25. 16:15, Nyíregyháza: Magyarország-Horvátország (tv: m1)

                 

A magyar válogatott 18 fős kerete a Pannon Kupára

Mez-szám

Név

Klub

Születési dátum

Magasság

(cm)

Testsúly

(kg)

Válog.

mérk.

száma

Válog.

gólok

száma

1

HERR

Orsolya

Győri Audi ETO KC

1984.11.23

176

77

9

0

12

TRIFFA

Ágnes

Vasas-Invitel

1987.01.18

178

67

9

0

16

PÁLINGER

Katalin

Krim Ljubljana (szlovén)

1978.12.06

183

72

181

0

2

FERLING

Bernadett

Dunaferr NK

1977.07.13

180

71

100

222

3

VÉRTEN

Orsolya

Győri Audi ETO KC

1982.07.22

170

69

35

91

4

MEHLMANN

Ibolya

Aalborg DH (dán)

1981.11.04

185

74

106

258

6

KIRSNER

Erika

Budapest Bank-FTC

1975.12.23

174

64

110

322

8

BORBÁS

Rita

Dunaferr NK

1980.12.21

167

64

32

70

9

BORBÉLY

Zsanett

Kiskunhalas NKSE

1978.01.09

178

75

2

6

11

HORNYÁK

Ágnes

Győri Audi ETO KC

1982.09.02

180

70

30

20

13

GÖRBICZ

Anita

Győri Audi ETO KC

1983.05.13

175

57

99

335

14

KOVACSICZ

Mónika

Győri Audi ETO KC

1983.11.20

170

64

18

60

15

SITI

Eszter

Krim Ljubljana (szlovén)

1977.11.12

171

64

122

257

17

TÓTH

Tímea

Budapest Bank-FTC

1980.09.16

181

72

79

181

18

SZAMORÁNSKY

Piroska

Budapest Bank-FTC

1986.07.09

171

71

12

22

22

ORBÁN

Annamária

Debreceni VSC

1982.04.14

175

62

10

26

23

SZŰCS

Gabriella

Debreceni VSC

1984.08.31

184

73

34

54

25

BALOGH

Beatrix

Cornexi-Alcoa

1974.12.12

165

64

149

441

 

 

Forrás: http://www.handballnet.hu/

TAO





1%


KEDVES SZÜLŐK, TÁMOGATÓK,SZIMPATIZÁNSOK!


Egyesületünk a Körmendi DMTE jogosult az 1%-okra, amelyeket Önök adózáskor ajánlhatnak fel. Ezzel is szeretnénk  gyesületünk körülményeit javítani. Ezek a kisebb-nagyobb összegek óriási jelentőséggel bírnak, tényleg sokat segíthetnek szakosztályunknak.
 

KÖSZÖNETTEL VÁRJUK ADÓJUK 1%-ÁT! KÉRJÜK EGYESÜLETÜNKET JELÖLJÉK MEG KEDVEZMÉNYEZETTKÉNT!
 

Szervezet neve:  Körmend DMTE

Szervezet címe: 9900 Körmend Sport utca 1.

Adószám: 19893369-1-18

Bankszámlaszám: 72100275-11059479-00000000