Körmendi Dózsa MTE- Barcsi VSE 37:24 (18:8)

2010. október 10. 21:20:22  nyomtatási kép

Körmendi Dózsa MTE- Barcsi VSE   37:24  (18:8)

NB III-as kézilabda bajnokság

Körmend, 70 néző

Vezette: Hegyi, Fancsali

 

Körmend: Vízvári, Bertai Alexandra 1, Tóth B. 4/1, Vincze N. 5, Horváth T. 6, Szoták 10, Kiskós 7

Csere: Bertai Anett (kapus), Vincze V. 1/1, Huszár 2, Kovács 1, Szőcs, Pataki, Horváth B.

Edző: Varga Andrea

 

Sárga lap: 3 ill. 1

2 perc: 4 perc ill. 2 perc

Hetesek: 2/2 ill. 8/4

 

A hétközi Sárvár elleni sikeres kupameccs után a még pont nélkül álló barcsi csapat látogatott a Rába -parti városba.

Az első találatot ugyan még a vendégek szerezték, de ezután a karmesteri pálca a Körmend kezébe került. A néhol pontatlanul játszó hazaiak 10 gólos előnnyel tértek pihenőre, de a barcsi csapat tagjai nem adták fel. A második félidőben kihasználták a körmendi lányok védekezési rövidzárlatait és többször tudtak góllal válaszolni a  körmendi találatokra. A mérkőzés utolsó részében a fiatalok is játéklehetőséghez jutattak, de a sok hiba ellenére is magabiztosan tartotta itthon a két pontot a körmendi csapat.

 

Varga Andrea: A két pont sorsa nem forgott veszélyben. Az ilyen mérkőzéseket azonban nem elég megnyerni, ezeket fel kell felhasználni úgy, hogy a játékosok javítani tudjanak azokon a hiányosságokon, amelyek szorosabb mérkőzéseken döntőnek bizonyulhatnak.

 

Hajrá Körmend

 

 

TAO





1%


KEDVES SZÜLŐK, TÁMOGATÓK,SZIMPATIZÁNSOK!


Egyesületünk a Körmendi DMTE jogosult az 1%-okra, amelyeket Önök adózáskor ajánlhatnak fel. Ezzel is szeretnénk  gyesületünk körülményeit javítani. Ezek a kisebb-nagyobb összegek óriási jelentőséggel bírnak, tényleg sokat segíthetnek szakosztályunknak.
 

KÖSZÖNETTEL VÁRJUK ADÓJUK 1%-ÁT! KÉRJÜK EGYESÜLETÜNKET JELÖLJÉK MEG KEDVEZMÉNYEZETTKÉNT!
 

Szervezet neve:  Körmend DMTE

Szervezet címe: 9900 Körmend Sport utca 1.

Adószám: 19893369-1-18

Bankszámlaszám: 72100275-11059479-00000000