Bük-Körmend bajnoki mérkőzések

  nyomtatási kép

Büki  TK- Körmendi DMTE 25:23 (13:12)

Bük

Nézők száma: 150

Vezette: Békés, Hofbauer

 

 

Körmend: Seiler -Esztergályos 7, Horváth 2, Balogh E. 5/3, Tóth 5, Németh,

Balogh A. 3. Csere: Sály 1, Varga. 

Edző: Tóth Bernadett, Belényes Jánosné, Kalamár Péter

7 méteres dobás: 6/4 ill. 4/3

Sárga lap: 2 ill. 3

Kiállítás: 8 perc ill. 2 perc

 

Nehezen indult meg a gólgyártás a megyei találkozón. A hazaiak a harmadik, a vendégek a negyedik percben érték el az első találataikat. Az első tíz perc fej-fej melletti küzdelmet hozott. A második helyen lévő büki együttes nem talált ellenszert a jól védekező körmendiek ellen. A 27. percben már háromgólos (9:12) volt vendégelőny. Ezután egy hullámvölgy a Körmendnél, és máris egygólos előnnyel a Bük gárdája kezdhette meg a szünetet. A második félidőt is a hazaiak kezdték lendületesebben. A 48. percre már hattal jártak előbbre a Körmendnél. Innen kezdték meg Esztergályosék a felzárkózást. Az utolsó percben még kimaradt egy vendéghetes, és a hazaiak örülhettek annak a két pontnak, amelyet a táblázaton elfoglalt helyek szerint sokkal simábban kellett volna megszerezniük.

Az eredmény alakulása:

  5.perc:  1:1                             35.perc: 15:13

10.perc:  3:4                             40.perc: 18:15

15.perc:  4:5                             45.perc: 20:16

20.perc:  6:7                             50.perc: 22:17

25.perc:  9:11                           55.perc: 23:20

 

 

Ifi: Büki TK - Körmendi DMTE 26: 26 (14: 17) 

Körmend: Németh B.- Sály 7, Horváth B. 7, Herczeg 8/5, Legáth 1, Dervalics L. 1, Vörös 2.

Csere: Szabó K.(kapus), Biczó, Dévai, Holtay, Fülöp, Dervalics K.

Edző: Belényes Jánosné, Tóth Bernadett.  

7 méteres dobás: 4/4  ill. 5/5

Sárga lap: 2 ill. 3

Kiállítás: 12 perc ill. 6 perc

 

 

Jó körmendi kezdés után, "belelkesedtek" a hazaiak.

 

Az eredmény alakulása:

  5.perc:  0:3                             35.perc: 16:18

10.perc:  2:6                             40.perc: 17:19

15.perc:  4:8                             45.perc: 20:21

20.perc:  8:10                           50.perc: 22:24

25.perc:11:15                           55.perc: 24:25

 

TAO





1%


KEDVES SZÜLŐK, TÁMOGATÓK,SZIMPATIZÁNSOK!


Egyesületünk a Körmendi DMTE jogosult az 1%-okra, amelyeket Önök adózáskor ajánlhatnak fel. Ezzel is szeretnénk  gyesületünk körülményeit javítani. Ezek a kisebb-nagyobb összegek óriási jelentőséggel bírnak, tényleg sokat segíthetnek szakosztályunknak.
 

KÖSZÖNETTEL VÁRJUK ADÓJUK 1%-ÁT! KÉRJÜK EGYESÜLETÜNKET JELÖLJÉK MEG KEDVEZMÉNYEZETTKÉNT!
 

Szervezet neve:  Körmend DMTE

Szervezet címe: 9900 Körmend Sport utca 1.

Adószám: 19893369-1-18

Bankszámlaszám: 72100275-11059479-00000000